Ez egy döntés következménye volt. Amióta elkezdtem írni a blogot (jé, lassan két éve), számomra meglepő módon olyanokhoz jutott el a hangom, akikről nem gondoltam, hogy meghallanák. Csupa pozitív élmény és sok-sok baráti kapcsolódás következett abból, hogy néha elmeséltem nektek egy-egy történetemet.

Megszólaltak olyanok is, akik felhozták a félelmeimet és a kétségeimet, megrengették a magamba vetett hitemet, és ennek hatására mindig úgy próbáltam átadni a sztorikat, hogyha ők is olvassák, kevesebb kivetnivalót találjanak benne.

Ezzel csak egy probléma akadt, amit sokáig nem vettem észre: nem nekik akartam írni.

A blog elindításával egy gyerekkori vágyam manifesztálódott. Egy olyan helyet szerettem volna létrehozni, ami biztonságos, ahol szabadon megoszthatom a gondolataimat és ahol tudnak hozzájuk, hozzám másik, ti is kapcsolódni. A tumblr-es blogokon írtam ki magamból korábban az ilyen “nem felvállalható” szövegeket (jó, valóban van néhány, ami nem tűr nyomdafestéket), ott kijöhetett, ami ki akart. De úgy hallom, hogy itt is nyitott fülekre találok.

Azért írom ezt a posztot, mert a héten, amióta kicsordult a digitális tintám, nagyon sok üzenetet kapok tőletek. Hihetetlenül jó érzés, hogy fontosnak tartottátok felvenni velem a kapcsolatot és biztatni, támogatni, néhány jó szóval ellátni.

A helyzet az, hogy minden rendben van. Annyi történik, hogy ami eddig bent volt, az most kint van. Nagyon szeretnék beszélni és megtalálni a hangom ebben a világban, még nagyon sok mondanivalóm van! Az elmondásaitok alapján ti is hasonlókon mentek keresztül, köszönöm, ha ezt továbbra is megosztjátok velem, nagyon sokat jelent! Igazán örülök annak, hogy nem egyoldalú a kommunikációnk. Ehhez kelletek TI!