Kilenc évesen repültem először, az akkor még létező Malévval. Emlékszem a Boeing 767-esre, amit kicsit sem félve, inkább izgulva vizsgáltam körbe. Lenyűgözően hosszúnak tűnt az a körülbelül 3 óra Budapestről Tel-Aviv-ig…
Akkor még nem volt minden ülés háttámlájába épített in flight entertainment, a csomagtartók alól nyíltak le monitorok néhány soronként és mindenki ugyanazt a filmet nézte: James Bond, A holnap markában. Arra is emlékszem, hogy visszafelé a középső sorban ültünk. Távol kerültem az ablaktól. Landoláshoz közeledve egy nagyobb kanyarban egy félig már alvó magyar település fényeit láttam. Ezekkel az emlékekkel, némi Malév szuvenírrel és évenkénti Ferihegyi terasz látogatással eltelt 8 év.
2006-ban Londonba utaztam a középiskolám szervezésében – életemben először fapadossal. Tippelni sem tudtam, ez mit fog jelenteni és őszintén akkor nem is érdekelt, régi nagy vágyam volt látni Londont. A Harry Potter sztorin felnövő generáció tagjaként, a misztikusnak tűnő, álmaimban viktoriánus ábrándokkal átszőtt Anglia képe mindig is vonzott. Gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy egyszer Londonban fogok élni és egy Jane Austen vagy Brontë regényből kilépett hideg arisztokratikus angol férjem lesz. Szép és jó volt ez az öt nap, de csak arra elég, hogy turistaként is beleszeressek a városba.
Ez után újabb 8 év telt el, amikor hosszabb tanakodás után végülis Skóciába költöztünk 2014 Februárjában a legjobb barátnőmmel. Nagyon félt az első repülésétől és én végig meséltem neki, mi fog történni. Először csak gurulunk és kanyarodunk párszor, aztán valószínűleg meg fog állni kb. fél percre, majd neki szalad és felkapja az orrát. Észre sem veszed és már fent is leszünk!
Valószínűleg itt lettem szerelmes a repülésbe. Még nem tudtam, hogy pontosan hogyan is történik mindez és hogy tényleg úgy lesz-e, ahogy mondtam (pl. Nem muszáj megállnia, ha kapott engedélyt, akkor gurulásból is neki futhat), de élveztem, hogy nem félek és nagyjából tudtam, mire számítsak.
Ősszel hazalátogattam pihenni és a családdal is eltölteni egy kis időt, majd Decemberben sor került az első egy napos utamra. Reggel az első géppel lementem Londonba, este az utolsóval vissza Edinburghba. Egy nap elég lehet egy kis múzeumozásra, némi városnézésre, és egy gyors körre Camden Townban.
Ezen felbátorodva néhány hónappal később a születésnapomkor már átmentem Dublinba 4 napra, majd nyáron Spanyolországba is. Emlékszem, hogy az első egy óra Barcelonában például még így is elég félelmetes volt, ahogy próbáltam kiigazodni a metróról leszállva. Szerintem kellett a fokozatosság, és a magabiztosságom megalapozásához először jobb volt olyan helyekre menni, ahol beszélem a nyelvet.
Így indultam neki néhány havonta Európa különböző országainak, egyedül. Volt néhány alkalom, amikor munkahely által repültem Németországba, de ezeken az utakon kívül minden utam saját szervezésű volt és egy-egy olcsó repjeggyel indult. Mostanra túl vagyok 100 repülésen és 28 országon.
2017-ben megláttam egy olyan jegyet, amihez ismét össze kellett szednem a bátorságom, de a kalandvágy ezen a fejfájáson gyorsan felülkerekedett. Barcelonábol indított járatot a Level légitársaság fantasztikus áron a Dominikai Köztársaságba. KARIB TENGER! Hófehér homok, gyönyörű kékeszöld víz és fölé nyúló pálmafák. Tömény egzotikum.
Körülbelül 20 perc vívódás után vettem is rá jegyet. Aztán gondoltam egyet és kibővítettem az utat Panama érintésével Kubára, mert nem vagyok az a típus, aki két hétig tud feküdni egy tengerparton mojitot iszogatva.
Eljutottam ezután Qatarba, Sri Lankára, Thaiföldre, valamint egy rövid városnézésre Kuala Lumpurba is az átszállási idő kitolásával. Törekszem arra, hogy az átszállásokat is kihasználjam, általában már úgy veszem a jegyeket, hogy legyen időm bemenni az adott városba és annyival többet lássak.
London mellett a másik régóta dédelgetett álmom Új-Zéland volt. Hosszú éveken át csak halogattam, hogy “drága, majd talán jövőre”, de idén márciusban a harmincadik születésnapomkor ott töltöttem 2 hetet.
Nem csak ez az idő volt különleges, ahogy a déli szigetről indulva észak felé bejártam az országot, de arról is gondoskodtam, hogy további leg-legeket kipipálhassak az odaúton is.
- Az Aoraki Mt. Cook volt annak a Sir Edmund Hillarynek a gyakorló terepe, aki a világon elsőként jutott a Himalája csúcsára Tenzing Norgay sherpa társaságában 1953-ban.
- A Wanaka tó és a magányos fa.
- Punakaiki egy ici-pici település a déli sziget nyugati partján. A naplemente tökéletes búcsút kerekített a húszas éveimnek.
Amióta érdekel a repülés, nagyon szeretek kipróbálni újabb és újabb légitársaságokat valamint repülőgép-típusokat. Ilyen leg-leg volt például beülni egy Airbus A380-as típusba, a két emeletes, négy hajtóműves repülő bálnába, és ha már 14 órám van Dubaj és Sydney között, hát hadd töltsem el ebben a mérnöki csodában. Ültem már A350-ben és Dreamlinerben is, de a legőszintébben és elfogulatlanul mondom, hogy turista osztályon messze itt volt a legtöbb helyem és a legkényelmesebb alvó pozícióm. Az egész gépről nem tudok nyilatkozni, de az első traktusában, ablak mellett gyakorlatilag akkora tér van, hogy befért a fejem az ülés és a fal közé, így én szinte hanyatt feküdtem, kinyújtott lábbal.
Ennél csak az a jobb, ha nincs melletted senki és tiéd az egész sor. Kivéve, ha olyan izgatott vagy mint én Edinburgh és Dubaj között és egy percet sem tudsz aludni, hiába fekszel vízszintesben három ülésen.
Már biztosan nyilvánvaló, hogy élek-halok a repülésért, de tudom még fokozni: sokszor be is kéredzkedek a pilóta fülkébe egy fotóra vagy néhány szóra. Sőt kaptam már helikopter túrát és élményrepülést is oktatóval ajándékba, ahol átvehettem a gép irányítását. Ezekhez a repülésekhez nincs szükség képesítésre, az oktató gondoskodik a biztonságotokról. Elmagyaráz mindent, felkészít, és amikor biztonságosnak tartja (részben) átadja az irányítást.
A legemlékezetesebb alkalom egy kis négyüléses Cessna 172 volt, amivel az Új-Zélandi Wanaka repteréről folyók, tavak, hegyek és gleccserek csodái fölött töltöttem körülbelül egy órát.
Ha csak egy lökés kell és bármivel hozzájárulhatok ahhoz, hogy összeszedd a bátorságod és kilépj a nagyvilágba, az talán ez az írás. Nem szabad botor módon csak úgy nekivágni; tervezni, szervezni, blogokat, útleírásokat olvasni és Youtube videókat nézni – informálódni hasznos és fontos. De kifogásokat keresni, mindig várni valakire vagy valamire fölösleges. Egyedül is élmény utazni és a repüléstől sem kell félni. Minél többet tudsz arról, mi folyik ‘elől’ a pilóta fülkében, annál nyugodtabb lehetsz hátul.
Tumik Renáta