Auróra lesben – Hétvégi összefoglaló I.

Ülök az ágyamban és sajgó izmokkal írom ezt a beszámolót nektek.

Péntek kora délután jött egy üzenet. A hétvégén lezárnak egy túraútvonalat, hogy teret nyerhessenek a birkák és nyugodtan lakmározhassanak a pihe-puha fűből, ami a hegyen nő. Nézőközönség és a kamerák kattingatása nélkül.

Fogtuk a fejünket. Dehát ezt mi meg akartuk mászni! Most már késő. Soha nem fogjuk látni a Roy’s peak-i kilátót és onnan fentről a magasból Wanakát.

Vagy mégis?

Tanakodtunk. Délután kettő volt. Wanaka három és fél órányira van Dunedintől. (Itt, ha spontán ötleted támad és elmennél valahova városon kívül, vagy van kocsid vagy stoppolsz vagy maradsz otthon.)

Stoppal vagy sehogy

Egy utolsó pillanatos kocsibérlést nem szerettünk volna megkísérelni, nekem meg már nagyon viszketett a hüvelykujjam. Úgy éreztem, hogy Anders is tudja, nincs más lehetőség, ha még ma útnak akarunk indulni. Saját magán is meglepődött. Szeret előre tervezni. Most viszont szállásunk sem volt estére. Sőt, azt sem tudtuk, hol ér minket az éjszaka.

Elkezdtünk gyorsan összepakolni néhány holmit, ami a hétvégére elég. Meg a laptopot, mert másnap valahogy meg kell oldanunk a konferenciahívást az egyik csapattal. Közeledik a félévzárás, a projektek végéhez érünk.

Fél 4-kor már robogtunk a busszal kifele a városból. Pár óra múlva sötétedik. Párszor megjártam már ezt az utat, ezért nem aggódtam az éjszaka miatt. Végül úgy alakult, hogy gyorsabban odaértünk Wanakába, mint ahogy egyedül szoktam. Megdöntöttük a rekordomat. Igaz, eddig Queenstownba jártam, de a táv hasonló, csak az egyik lehajtónál balra és nem jobbra kell fordulni.

Hostel becsekkolás, vacsora, meleg ruhát felvesz, indulás. Aznapra és a következőre volt “kiírva” az Auróra. A gyönyörű zöld-rózsaszín színekben tündöklő éji szivárvány.

Auróra, gyere elő

Mount Iron-nál próbálkoztunk, a várostól három perc taxival. Fentről néztük a város fényeit és sasoltunk, hátha felbukkan a hegyek mögött. Hasaltam a kiterített színes csíkos sálamon, hogy a fényképezőt, amennyire lehet, a zord szélben egyenesen tudjam tartani. Szép, hullócsillag-szerű foltokkal teli képek születtek.

Taxi. Haza. Alvás. A reggeli konferenciahívás egész napos munkává bővült. Az ebédszünetben megfeledkeztünk az egészről, ahogy a parton ülve kávéztunk. Bámultunk magunk elé. A hegyeket, a szikrázó napsütést, a hullámokat, ahogy mossák el az arra járók lábnyomait.

Az én lábnyomaimat is. Jéghideg volt a víz.

Kávézgatás. Lake Wanaka

Kötelességünknek eleget téve előrenéztünk és új tervet állítottunk fel az éjszakára nézve. Aznapra tízből hatos erősséget mutatott az előrejelzés. Lesz Auróra!

Kilenc óra után elkezdtek tele lenni fotókkal a facebookos csoportok. Hely és időmegjelöléssel töltik fel őket, így akit érdekel, észbe kap és fut a kamerájáért. Rejtegetni sem tudtam volna izgatottságomat. Kinga velünk tartott. Ő a magyar lány, akivel nem rég felfedeztük egymást.

Az Auróra gyakran csak a fényképező képernyőjén keresztül látható, szabad szemmel nem. Az Eely Pointhoz mentünk, Wanakától néhány km-re. Sötét volt. A város fényei megvilágították a hegy alját. Vártunk és csak vártunk.

Hajthatatlan voltam. Odáig voltam, hogy lássam. Hideg volt, a többiek kezdtek vacogni. Tudod, van az a helyzet, amikor semmi más nem érdekel. Egy dologra koncentrálsz és addig nem mész sehova, amíg meg nem csinálod. Én most egy ilyenben éreztem magam.

Egyre többen jöttek. Egymást kérdezgettük, látja-e valaki. Egy jártas alak érkezett és mutatott a hegy felé. Az ott  az Auróra, csak nagyon gyenge. Szemmel látható, de a fényképező nem fogja visszaadni. Dobogott a szívem mint az állat.

Egyre töltögették fel a képeket a színes csodáról. Egyetlen vágyam, hogy lássalak. Próbáltam kiküldeni ezt az üzenetet, hátha meghall az univerzum, amibe épp belebámulok.

Nekünk nem mutatta meg magát. Láttuk viszont a Tejutat és néhány csillag is lehullott az égről várakozásunk alatt.

Ahogy a fotókon látszik előbújva:

Hiába az eltökéltség, kevés eséllyel kecsegtetett az éjszaka, ami Auróra kisasszonyt illeti.

Csendes az éjszaka, megnyugtató a sötétben gubbasztani. Néhány kocsi hajtott a közeli parkolóba, de hamar feladta mindenki.

Hazasétáltunk mi is. Maradt még néhány óra alvásra. A következő napra is nagy terveket szőttünk. Egészen pontosan ezerötszázhetvennyolcméternyi nagyot.

A következő beszámolóban elmesélem. Tarts velem! Holnap jön.

Addig is legyen szép a napotok,

Wonderbug

Következő rész elérhető: itt.

 

387

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük