Egy bulira invitállak. Holnap lesz a Kubai Szendvics Világnapja. Ha meg akarod tudni, miért érdemes azért billentyűt ragadnom, hogy erről írjak, olvasd végig a cikket.
Világkörüli út újratervezve
Az egy éves világkörüli életemből félév Új-Zéland, egy itthon töltött karácsony, egy Random Barcelona stoppos út és egy, egyelőre véget nem ért világjárvány kerekedett (+- más történetek). Argentínába nem jutottam el.
Elnyertem az ösztöndíjat Dél-Amerika legjobbnak tartott business school-jába, és végül nem éltem a lehetőséggel. Ez a döntés több mindenből adódik össze, amivel sokáig nehezen néztem szembe.
Először is, az ösztöndíj pénzügyi támogatást nem tartalmazott, viszont szeretném hinni, hogy nem ez volt a fő ok. Dunedinben, Új-Zélandon az egyetemi kötelezettség elszigetelt attól, és biztosan pluszban én is magamat, hogy hozzám hasonló emberekkel barátkozzak, és ne csak azokkal a hallgatókkal, akiknek többsége életében először szabadult ki otthonról, ráadásul ilyen messzire, és nem restellt házibuliból házibuliba járni. Nekem hiányoztak a minőségi kapcsolatok, míg Dunedinben voltam. Argentínát, ha egyszer kijutok, nem az iskola ablakából akarom nézni, hanem beleélni magam az utcába, a zenét és az étel illatát lélegezve táncolni házról házra, teli szájjal vigyorogni és éjszakánként egymáshoz simulva táncolni. Aztán jött Queenstown, ahol a térkép szerint legalább 6-7-szer mentem vissza, még törött lábujjal is, de a ki-be járkálás miatt már nem számoltam.
A Base Hostel teleeee volt dél-amerikaiakkal!!! Akármennyire voltam antiszoc, kapcsolódásra nem vágyó hangulatban, ők meghozták hozzá a kedvem. Végül mindig náluk szálltam meg és minden alkalommal ismerős arcokkal találkoztam a folyosókon, a konyhában, és néha a szobában is. Nem beszélve a fergeteges fernetmámoros latin bulikról, amiket a Bungalooban tartottak. (Na, most egy kicsit azt érzem, hogy adok idegenvezetést nektek arról, amit hónapok óta elmulasztottam megtenni.)
Dunedinben 2kor bezártak a bulik,
akármennyire volt tele a táncparkett. Á! Biztos ezért a sok házibuli… Ez szerintem mindent elmond egy átlagos napról, és Dunedin egyetemváros. Természetesen nem a buli volt a fontos mint inkább a pezsgés, az életteliség. Ha színekben kellene beszélnem, Argentína a meleg színek palettáját kínálja, amitől bizsereg benned a vér és ugrálnál és táncolnál reggeltől estig, estétől reggelig. Dunedin, Új-Zéland pedig a kedves, felfedezésre váró, izgalmas föld színekkel van tele, amitől azonnal bakancsot ragadnál, hogy felfedezd azt a hegyet, amit ott látsz az utca végén. Két különböző izgatottságról beszélünk. Extravertált énem vágyik a happeningre.
Ez az egész ott kint Matíasszal indult. Ő volt a Couchsurfing hostom, akivel az új-zélandi Cromwellben (Déli-Sziget, Wanaka és Queenstown között) találkoztam, és úgy adódott, hogy Buenos Aires-i. Persze, meg akartam látogatni Queenstownt, de mindenki a Déli-Sziget legturistásabb helyének nevezte. A kedvemet Matías tolta fel az egekbe.
Ha QT-ban jártok, feltétlenül menjetek el a Fergburgerbe!
Kilépve az óceániai kincsesdoboz nyugodt, lassú folyású világából, ahol kora este lemegy a nap és hétköznap sok érdekes nem történik az utcákon, hirtelen a sziget másik oldalán, egy teljesen más világban találtam magam. Oda, ahova vágytam, a pezsgő dél-amerikai utcákra, ráadásul egy tapasztalt vezetővel. Tanultunk spanyolul a reggaeton számokon keresztül, amiket mindketten hallgattunk, fernetet ittunk kólával, amit elmondása szerint az ember vagy nem szeret, vagy annyira, mint Argentínát; és terveket szőttünk.
Egy olyan baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, amit szerettünk volna folytatni a másik kontinensen. Úgy volt, hogy pár hónappal a tervezett érkezésemet követően ő is hazarepül. Elmeséltem neki a tervemet, hogy szeretném végigstoppolni Közép- és Dél-Amerikát, adjon tanácsot, merre, mikor, hogyan menjek, és merre ne. Erre a felhívásra feltette a lábát a székre.
A lábfején díszelgett egész Dél-Amerika,
volt egy tetkója. Azt hiszem az egész kontinens rajta volt, hiszen azon mutogatta végig az útvonalat, haha.
Hát így. Fernet jéggel, reggaeton a háttérben, közben tanultunk együtt spanyolul, a feliratot olvasva; mi jöhet még, ha nem a tea.
A matcha
A tea, amit ők gyerekként szívnak magukba. Kesernyés íze van, a gyerekeknek megcukrozzák, hogy hozzászokjanak. Most én is gyerek voltam. Ugyanabból az üvegből készült, bőrrel bevont pohárból ittunk, de egyszerre csak egyikünk, míg ki nem fogyott a víz a pohárból. Nagyobb társaságban is sokszor egy pohárt osztanak meg. Matías bővebben elmesélte, miért iszunk ugyanabból a pohárból.
Sharing kultúra
Az argentín kultúra erősen hisz a megosztás erejében, amijük van, megosztják egymással. Így van ez az étellel, a fernettel, a teával, a pénzzel. Figyelnek és vigyáznak egymásra. Matíasszal erről egy hosszabb beszélgetést is rögzítettem, amit megosztok majd veletek is, hogy az ő hangján keresztül éljétek át azt a varázst, ahogyan az országról, a szokásaikról és a szeretteiről beszél.
Dél-amerikai álom
Mielőtt Új-Zéland mellett döntöttem volna, Argentínának ezerszer jobban örültem, amikor megláttam a listán. A szívemmel együtt dobbant a lelkem; odamegyünk. Aztán megláttam Új-Zélandot is és elállt a lélegzetem, hogy ilyet lehet? Tényleg elmehetnék oda? Oda egyáltalán el lehet menni? Persze, hogy tudtam, hogy lehetséges, de azt, hogy ebben az életben, nekem… Azt sem tudom mi van ott, kik vannak ott. Azt sem értettem, miért hívják “Új”-Zélandnak.
Tegnap érkezett meg a gondolat, miért nyert Buenos Aires-szel szemben. Valószínűleg az a különös érzés okozta, ami azt mondta, hogy egy ilyen különös, ismeretlen, tengerek és óceánok másik oldalán fekvő helyre el kell menni. Dél-Amerika szívbeli komfortja helyett tovább akartam tolni a komfortzónám kényelmes határait, és felfedezni valami újat. Tudom, persze, Dél-Amerika is új, de egy harapást abból a kultúrából Spanyoloszágban megismerhettem, és bár azóta sem tudok eleget enni belőle, telhetetlen voltam és új ízre vágytam. Azóta viszont megteltem az új ízekkel és a komfortzónámon belüli életet mélységeiben próbálom megtapasztalni.
Hazaérkezésem után nehéz volt visszaállni a valóságos életbe. Szilveszter előtt megkérdeztem magamtól, hova szeretnék menni, hol érezném most jól magam, így kötöttem ki Spanyolországban. Mintha mindig tolnám magam előtt a dél-amerikai álmot, de tudom, hogy egyszer nem csak álmodni fogok róla.
P. Gabi, akit a wonderbugról ismerek, válaszolt arra a posztomra, mikor kávéra invitáltalak titeket. Leültünk hát. Egy kubai helyre vitt. Ha jól emlékszem, ez volt az első ötlet a fancy étterem után, amivel egyből megnyert. Ez a hely az El Cañonazo de la Habana az Ó utcában, Budapest szívében. Most már az én szívemben is. Augusztus 21-én tartják a Kubai Szendvics Világnapját. Hogy ne legyen sokkal hosszabb ez a szöveg, el tudod olvasni (magyarul is), miért is lesz marha jó buli a holnapi.
Végül minden út a mi saját Rómánkba vezet. Jelenleg egy mexikói étterem felett lakom, ahonnan akárhányszor zuhanyozom, be sem kell kapcsolnom a latin zenét, ők megteszik helyettem. Remélem neked is van részed hasonló, apró csodákban, amik varázslatossá teszik a napjaidat!
Csak így, a végtelenbe és… tovább! 🙂
Wonderbug
Coverphoto by Alexander Kunze on Unsplash