Egy év a világ körül

Ahogy elkezdett kinyílni a szemem a világra, sodródtam abban az érzésben, ami hajt, ami nem hagy maradni. Tinédzserkori lázadás lett volna a szülők és a szabályaik ellen? Vagy csak nem akartam egy helyben maradni? Elmúlt a tinikor, a mehetnék megmaradt.

Az első utam 22 évesen Spanyolországba vezetett és fél évig tartott. Ennek 3 éve. Miközben terveztem a továbbtanulást és egy mesterszak elvégzését, kikötöttem magamnak, hogy a szembe jövő külföldi lehetőségeket megragadom. Gondoltam nagyot álmodok és jelentkezem két egymás utáni félévre más-más országokba.

Ez az álom végül a csillagok között landolt, az igazi álmodozás pedig csak ezután kezdődött, amikor megkaptam mindkét ösztöndíjat.

A Grand Canyon megmászása közben ez a mondat mottómmá vált: Actually I can (Tulajdonképpen meg tudom csinálni)

A legtöbb egyetem rendelkezik külföldi partnerintézményekkel, mindegyiknél más palettán válogathatunk. Széles választékkal találtam szembe magam a honlapon. Görgettem végig a listán és sorra jöttek a képek a fejemben, ahogy elképzeltem, milyen helyekre tudnék eljutni. Az angol és spanyol nyelvtudásom fejlesztése volt az elsődleges cél, ezért azokra kerestem rá specifikusan, ahol ez az anyanyelv.

Anglia, USA, Ausztrália. Ausztráliába nagyon beleéltem magam, majd végül kiderült, hogy másfajta nyelvvizsgára van szükség, mint amivel rendelkezem, ha oda szeretnék jelentkezni. A jelentkezésig kb. 1 hónap volt hátra, úgyhogy ezt elvetettem. Keresgéltem tovább és megtaláltam Új-Zélandot. Lehetetlennek gondoltam. A világ másik végébe elmenni? Hogy fog ez összejönni?

Eljártam tájékoztatókra, utánajártam a részleteknek és jelentkeztem. Az utolsó 5 percben még változtattam és felvettem egy új egyetemet a listára.

)
Az első külföldi félévem során Spanyolország különböző helyein jártam. Az Erasmus Student Network (ESN) egyik szervezett útján készült ez a kép. Mögöttem San Sebastiannál található Vizcaya-i öblöt látjátok.

Tavaszra spanyolországi helyeket jelöltem, Barcelonát és Córdobát. Valamiért hiányérzetem volt. Mindig bennem van, hogy ki akarom maxolni a dolgokat. Bár ez sokszor vezet nehézségekhez, most elgondolkoztatott. Megnéztem újra a választhatókat és a legelső helyen megláttam Argentínát.

Argentína, Buenos Aires. Tavasz. Angolul is indítanak órákat. Tökéletes! Gyorsan átírtam a motivációs levelet és vittem is fel az irodába. Kész, már csak várnom kellett az eredményre, a szóbeli meghallgatás után.

Hetekkel később megjött a válasz. Reggel volt, szerda. Felkaptam a táskámat, hogy rohanjak a buszra. Megláttam, hogy érkezett egy email “Külföldi részképzés eredmények” tárggyal. Előrelátóan végiggondoltam, hogy nem a buszon akarok lenni, mikor szembesülök életem következő kalandjával vagy annak elvesztésével. Végig sem olvastam az üzenetet, a végére pörgettem, mert láttam egy szót, “táblázat”. Úgyhogy kerestem a táblázatot. Ott volt benne a nevem, az “ősz” felirat és Új-Zéland. Mármint az egyetem becses neve, University of Otago, Dunedin.

Felvettek, megvan a helyem.

Csodás érzés volt. Hirtelen azt éreztem, hogy bármire képes vagyok, ha ezt megcsinálom. Elképzeltem az egészet. A korábbi hónapokban rengeteget olvastam utána, néztem képeket és videókat. Felírtam a bakancslistám képzeletbeli részére, hogy Aurora Australis. Így hívják a déli sarki fényt. Azóta Déli Fény nevet viselő bort ajánlottak nekem és mindenhol Új-Zélanddal találom szembe magam.

Dunedin az 5. legmesszebbi hely, azaz ha áttúrnál a Föld másik oldalára, kb. ott lyukadnál ki.

 

A második szemeszterre vonatkozó információt később közölték. Ilyenkor a maradék helyeket osztják ki, szóval reménykedtem, hogy Argentína megmaradjon nekem.

Pár héten belül jött az új üzenet. Argentína is megvan. Spanyol nyelvvizsga híján elbizonytalanodtak, majd sikerült meggyőznöm őket, hogy menni fog, nem lesz semmi baj. Találtam angol kurzusokat is. Zöld út, megkaptam az engedélyt.

A spanyolországi ösztöndíjas félévem egyik legőrültebb napja. Majdnem ott ragadtunk éjszakára az óceánparton. Salinas, Spanyolország (2016)

Szeretem vezetni a bakancslistámat, mert az évek során visszatekintve újra átélhetem az egykori álmaimat. Vágyom-e még rá, teljesült-e már, és további új pontokat írok fel.

Ez az utazás az eddigi legmélyebb álmaimat valósítja meg a bakancslistámon. Utazni a…
– világ körül
– egy hátizsákkal
– retúrjegy nélkül
– egyedül.

Ha elképzeljük a térképet és követjük a Budapest – Új-Zéland – Argentína – Budapest vonalat, kirajzolódik egy Föld körüli út.

Fotó: Brett Zeck, unsplash.com

Halad előre a projekt. Még sok elintéznivaló van, de már látom a repülőt az úton, ami vár és átrepít egy ismeretlen tájra.
Megvan a helyem, a hátizsák, a szállás, a repjegy. Nagyon érdekes újra átélni azt, hogy elmegyek. Azt, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez egy hosszú út lesz és nem a közelbe megyek, ahonnan hazaugrom a tavaszi szünetre. Innen nem fogok.

Az utóbbi hetekben elkezdett fújni a búcsúzás szele. Állandóan nosztalgikus hangulatban voltam és szomorú. Felértékelődött az itthon lét. Hogy az ágyamban aludhatok, hogy a családommal találkozhatok és a barátaimmal, hogy még tele van a polcom könyvekkel és belelapozhatok. Minden itthon marad.

Mindeközben hatalmas izgalommal tölt el ennek gondolata. Mivel fogom vajon megpakolni a hátizsákot, mik azok a dolgaim, amiket egy évre magammal viszek, és ami itt marad, azzal mit fogok csinálni? Ha egy évig nem lesz rájuk szükségem, akkor talán soha többé. A ruhatáramat már szétbombáztam és kevesebb mint a felére csökkentettem. Hazamegyek Budapestről és a többivel is ezt fogom tenni, hátha valakinek szüksége lesz még rájuk.

Valószínűleg lesz egy új otthonom. Újabb otthonok, a világ különböző pontjain. Megnyugtató viszont az a tudat, hogy itthon van egy bázisom. Bármi történik kint, ide akármikor visszajöhetek.

Tarts velem!

Üdvözlettel,
Wonderbug

206

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük