Tükröm, tükröm mondd meg nékem! Mi történt az elmúlt egy évben?

Egy éves évfordulóra került sor a mai nappal és ezt most kérlek ünnepeljük meg.

Október 24-e mindig különleges nap. Egyrészt azért, mert másnap van a testvérem születésnapja, amire lélekben mindig heteket készülök. (Az ajándékok mértéke ezt annyira nem tükrözi, de azért tudom, hogy szeret.) Másrészt pedig azért, mert az egy évvel ezelőtti október 24-e meghatározó nap lett az életemben. Este hatra érkeztem a Bródy Houseba egy workshopra Budapesten, amit az az utazó tartott, akinek hatására én is elkezdtem bontogatni a szárnyaimat. Feljártam Pécsről Pestre, hogy halljam az előadásait. Majd tavaly szeptemberben felköltöztem Pestre és elmentem erre a workshopra, aminek kimeneteleként sok mindent fel tudok és fel is szeretnék most sorolni. A fókuszba nem ezt a kifejezett alkalmat szeretném állítani. Általánosságban véve ez egy olyan este volt, ahol összegyűlt 10-15 közös érdeklődéssel megáldott ember és valaki, aki ezeket az embereket próbálta a közös irányba állítani. És a közös irány az volt, hogy megtaláld a saját utad. Közös, mégis különböző.
Papírra vetettem a bakancslistámat egy világtérkép borítójú füzetbe, amit speciálba kaptam, mert olyan vikis. Ebbe a füzetbe jegyzeteltem az összes utazós előadáson hallottakat, addig míg néhány hónap után be nem telt. Merthogy betelt, annyit használtam. Annyi ilyen eseményre eljártam. Volt, hogy egy jegy megvétele előrébb került prioritásban, mint az ebédem. Megvettem az előadók könyveit és aláírattam, mert tudtam, hogy később jó emlék lesz és a személyes inspiráció után még izgatottabban fogom olvasni.

A bakancslistámat már korábban elkezdtem vezetni. Van egy erre a célra használatos füzetem. Hosszúkás, nem túl nagy, narancssárga. Több mint kétszáz tétel van felírva. Nem eszerint élek, de ha valamit nem szeretnék elfelejteni, azt felírom és utólag szuper érzés ránézni. 3-4 dolgot mindig ki tudok húzni. És a lista csak nő. Az a fontos, hogy lássam leírva az álmaimat, céljaimat és terveket készítsek, ha úgy alakul.

Szóval ezek az előadások nekem nagyon sokat jelentettek. A Budapestre költözés megváltoztatta az életem, nagyon megszerettem. Tele van a város lehetőséggel. Színházzal, művészmozival, ezekkel az előadásokkal és találkozókkal. Merthogy egy ilyen esemény egyben találkozó is. A jelenlegi barátaim nagy része ebből a közegből került ki. Kettőt közülük a workshopon ismertem meg. Azóta is hatással vannak az életemre.
Egyikükkel rögtön két országba is foglaltunk repjegyet. A havi egy balkán party a Mika Tivadar Mulatóban meg a jégersör könnyen eltérítette az ujjainkat a messengerről a skyscannerre. Hopp, lett is jegyünk januárra Barcelonába és februárra Marrakeshbe. Egyszer az ő szülinapja alkalmából, másszor az enyémből. És itt, Új-Zélandon is találkoztunk. Megtanította, hogy nem csak egyedül lehet élvezetesen utazni. (Bár még mindig ezt preferálom, mert magamnak osztom be az időmet.) A szilvesztert is máshol töltöttem, majd márciusban örömkönnyes szemmel ujjongtam, amikor felvettek Új-Zélandra. Április New Yorkba mentem nagynénémmel. New York berobbant és a szívem-agyam egy része még mindig ott vár, hogy visszamenjek érte és újra megnézzem a Hamiltont a Szabadság-szoborral együtt, miközben a jó irányból várom, hogy felkeljen a nap. Júniusban egy gyerekkori álmom vált valóra (New York után). Beneveztem a magyar stoppos versenyre és életemben először stoppoltam, egyből külföldre. Nem voltam egyedül, és ez megalapozta a stoppolás iránti biztonságérzetemet. A versenytársamnak köszönöm, hogy a stoppolásra vágyó kislány szeme azóta is csillog. Merthogy a hüvelykujjamat azóta is kiteszem az útra. Románia, majd egy hétre rá Ausztria. Meg akartam nézni egy kiállítást és végül Bécsben éjszakáztunk. Ezentúl pedig stoppal jártam haza Budapestről. Júniusban három hetem maradt a búcsúra, mielőtt felszállok és elkezdem a 27 órás repülőutat Új-Zélandra.
Meg akartam állni mindenhol. Ehelyett mégis zúgtam el az országok felett. Most már tudom, azt kell élvezni és megbecsülni, ami van. Új-Zélandról el lehet jutni a szomszédos szigetekre, Ausztrália sincs olyan messze vagy Indonézia. Én most viszont úgy döntöttem, hogy élvezem az áramlást, amiben vagyok és nem sietek sehova. Szeretem nagynénémet idézni, mert szokott jókat mondani. Ahogy a New Yorki almából is csak egyet haraphattam, Új-Zélandot se akarjam habzsolni. Mindennek megvan a maga ideje. És ha valamit, hát ezt Új-Zéland megtanította nekem.
Azóta pedig itt is végigmentem az utakon. Aucklandből indultam Dunedinig, a Déli-szigeten pedig már nem tudom hányszor. Erről sem gondoltam hogy “lehetséges”.
A blogom is márciusban indult útjára. Arra is hány évet vártam, és itt van. Azt is nagy dolognak élem meg, hogy az előbb megvettem életem első aux kábelét, szóval végre tudom hallgatni a kocsiban a zenéimet. Illetve arra is rájöttem, hogy tudok egyszerűen a telefonomba jegyzetelni, ami aztán a laptopról is elérhető. Nem minden kerül pénzbe és mégis mekkora öröm. Rájöttem, hogy a legtöbb dologra tudok egyedül is megoldást találni és nem kell mások válaszára várnom.
Aludtam campervanben, erre is mennyire vágytam. Aztán nem fért el rendesen a lábam, de láttam a csillagokat az ágyamból egy tó mellett. Három éve kitűztem egy célt, hogy majd évente három országot látogatok meg. Új-Zéland idén a hetedik. Valósulnak meg az álmaim és néhány hónapig úgy éltem, hogy nincs több, elfogytak, nem vágyom többre. Megkaptam, amit eddig terveztem. Megkaptam, dolgoztam érte és most cseresznyével a számban dugom ki a fejem a medencéből. Jó, nem. Nincs medence. Épp egy kocsiban ülök. Besüt a nap és körbe vagyunk véve a havas sipkájú hegyekkel és a Nagy Fehér Felhővel a fejünk felett. Úton vagyunk. Úton vannak az új ötletek, már az első vállalkozásom ötlete is megfogant és elkezdtem rajta dolgozni.

Most körbejárjuk ezt az országot, mert maradt másfél hónapunk, innen pedig az a tervem, hogy Dél-Amerikába repülök és megtanulok normálisan spanyolul. A suli csak februárban kezdődik egy hónapos spanyol kurzussal. Másik vágyam a korábban emlegetett lehetetlen érzés, hogy végigstoppolok a környező országokon. Lesz időm bejárni a környéket. Addig ki tudja mi változik.

Szóval az elmúlt egy évem tanulsága az, hogyha (akár gondolatban) felírok a bakancslistámra egy lehetetlent, azt meg tudom valósítani és meg is fogom.

Kia ora.

887

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük