Külföldön mindig minden más, mondta apukám. Más, igen. Elmondom, nekem Új-Zéland hogyan más.
“Egy másik galaxisban vagy.”
Ezt érzem én is. Más szabályok léptek érvénybe. Az emberek másképp viselkednek egymással. Eltűntek azok a dolgok, amik otthon a stresszt okozták. Legalábbis elcsendesültek és azóta is többé-kevésbé csendben maradtak.
Eszembe jutnak néha az otthoni zsúfolt hétköznapok.
Amikor azon járt az agyam, hogy hogyan lesz meg a vízumom. Másfél héttel indulás előtt még nem tudtam beadni a vízumigénylési kérelmet. Volt egy elképzelésem arra az esetre, ha nem kapnám meg, amíg kiérek, akkor mit fogok csinálni. Képtelenségnek hangzott, de benne volt a pakliban: Aucklandben a határon töltöm majd az időt, míg megérkezik a vízum és beléphetek az országba. Addig az otthonról vitt ételeken fogok élni. Ha egyáltalán ilyet lehet.
Van egy kifejezés az angolban, amely arra a személyre utal, aki nehezen igazodik el a térképen vagy könnyen eltéved, geographically challenged. Amellett, hogy alkalmanként ez is igaz rám, sokszor azt érzem, hogy burocratically challenged is vagyok. A bürokráciával folytatott állandó harcomra utalva.
A hetekig tartó procedúra hamarosan a végéhez közeledett és eljött az idő, hogy kimenjek a reptérre, fellélegezve, hogy elindulok.
Itt nincs zsúfoltság.
Amit Új-Zéland többek között tanít nekem:
Legfőképpen elfogadást és azt, hogy …
1. Mindenre van megoldás és ezt együtt megtaláljuk. Ha kinyújtom a kezem, mindig van, aki megfogja és segít. Tudom, hogy nem kell egyedül lennem/tennem, ha nem esik jól.
2. Mindenki egyenlő. Ez akkor vált tisztává, amikor egy kamionban ültem és elvesztem a tájban. Széles volt. Látnivalóval, hegyekkel és völgyekkel teli. Mindenkinek értékelik a munkáját, hiszen egytől egyig
3. Fogadjuk el egymást és magunkat. Mindenki úgy jó, ahogy van. Ugyanaz a mosoly jár mindenkinek. A minap a Campus területén egyetemisták hajléktalanokkal beszélgettek. Mindenki része a közösségnek.
Smink nélkül is van élet. Nem hiányzik és azt sem érzem, hogy be kellene húznom a hasamat. Egyszer sminkeltem és megkérdezték, hova megyek..
Goodbye helyett mindig azt mondják, hogy “see you”. Annyit tesz, hamarosan látlak/találkozunk.
Az ajtókat nyitva hagyjuk. Feltételezve azt, hogy akkor jönnek át hozzánk, ha minket keresnek vagy valamire szükségük van és azt kölcsön veszik.
Együtt főzünk, együtt vagyunk. Közösséget alkotunk. Bizalom van és biztonságérzet. Mindenki ehhez járul hozzá, legyen az kiwi vagy külföldről érkezett.
Érkezésemet követően eleinte sokat maradtam a szobámban, mégsem hagytak ki semmiből. Négyen vagyunk a házban. Egy szlovák, egy dán, egy ausztrál kiwi és egy magyar.
Innen teljesen más perspektívából látom az eddigi életemet. Ez egy jó hely.
Köszönöm, hogy itt vagy.
Wonderbug